Iskolánkról

Az első Waldorf-iskola 1919-ben Stuttgartban nyitotta meg kapuit a Waldorf-Astoria cigarettagyárban dolgozó munkások gyermekei számára, Rudolf Steiner útmutatásai alapján. Ma már minden kontinensen, 51 országban több mint nyolcszáz iskola működik ebben a pedagógiai szellemben.

Magyarországon 25 iskola nyílt a rendszerváltást követő évtizedekben. Az első kezdeményezés Solymáron indult el 1989-ben – az alapítók és az iskolát azóta is működtető tanárok és szülők munkája eredményeként idén a 31. tanévet kezdhette meg 360 tanuló a Pesthidegkúti Waldorf Iskolában.

Iskolánk 12+1 évfolyamos egységes iskola, a 13. évben diákjaink az érettségire ill. a felvételi vizsgákra készülhetnek. Évfolyamonként egy osztály működik. A Nemzeti Alaptantervvel összhangban kidolgozott Waldorf-iskolákra vonatkozó kerettanterv általános formában szabályozza az iskolák oktatási feladatait. A keretek megtöltése tartalommal azonban minden intézményben „személyre” (iskolára) szólóan valósul meg. Az iskolai élet mindennapjait a törvényi kötelezettségek teljesítésén túl a Waldorf-pedagógia közel 90 éves hagyományainak ápolása és az iskolai közösséghez tartozó diákok, tanárok, dolgozók és szülők tevékenysége együttesen alakítja.

Szabadságra nevelés – podcast

Szabadságra nevelés – podcast

Az iskola új podcast sorozatát itt hallgathatják meg! A linkre kattintva kiválaszthatja, hogy melyik alkalmazásban szeretné hallgatni. Elérhető a Spotify, az Apple podcast, a Google podcast alkalmazásokban és még számos helyen! Felmerült kérdéseiket ITT tehetik fel,...

bővebben

Fejlesztő pedagógust keresünk

A Pesthidegkúti Waldorf Iskola Gyógypedagógust / fejlesztő munkatársat keres a 2020/21-es tanévben teljes állásban. Várjuk olyan munkatárs jelentkezését, aki nyitott az antropozófia emberszemléletére és a Waldorf-pedagógiára, a kollégákkal, szülőkkel...

bővebben

Koronavírus információk

Soha nem látott izgalmas körülmények között kezdjük ezt a tanévet.
A tanári kollégium sokat dolgozott azon, hogy a gyerekek számára a lehető legjobb iskolai körülményeket biztosítsuk ebben az évben is. Mivel számtalan kérdést kellett nekünk is végig gondolnunk, úgy döntöttünk, hogy egy dokumentumba foglaljuk mindazokat a tudnivalókat, amik a járványügyi helyzettel kapcsolatban jelenleg érvényesek.

bővebben
Középfokú beiskolázás 2021/2022

Középfokú beiskolázás 2021/2022

Iskolánk 13 évfolyamos egységes iskola. Az általános iskola első osztályába felvett diákokkal 13 évre tervezzük a közös munkát, a tanítás–tanulás életkori sajátosságok szerint egymásra épülő lépéseit. Nyolcadik osztály után általában csak néhányan választanak más...

bővebben
Felvétel az iskolába – 2021/2022

Felvétel az iskolába – 2021/2022

Minden naptári év elején tájékoztató előadásokat tartunk, amelyeken nagy vonalakban bemutatjuk az iskolában folyó pedagógiai munkát, valamint az iskola szervezetét. Az előadások után lehetőség van kötetlen beszélgetésre is. Ezekre az előadásokra szeretettel várjuk...

bővebben

A tanórákon kívül

A tanítási órákon kívül az osztálytanítók, osztálykísérők rendszeresen szerveznek olyan foglalkozásokat, melyek valamilyen módon szorosan kapcsolódnak az epocha témájához. Ilyen a házépítés (3. osztályban), az olimpia (5. osztályban), a színdarabok és...

bővebben

Mindennapok

Az osztálytanító nyolc éven át minden reggelt együtt kezdi a napot az osztályával, megérkezésekor a gyermekeket kézfogással köszönti. Az órák kötetlen beszélgetéssel kezdődnek, majd a tanár és a gyermekek közösen elmondják a reggeli fohászt, ezután következnek a...

bővebben

Keretek

A gyermekek iskolában és iskolán kívül végzett munkája a 12 év során fokozatosan épül fel. Az első évben még majdnem mindent a tanár irányításával végeznek, csak játékos otthoni feladatokat kapnak. Az évek során az elvégzett feladatok feletti öröm már lehetővé teszi,...

bővebben

Iskolánk története

Az alternatív pedagógiai gyakorlatot folytató iskolák közül a Pesthidegkúti Waldorf Iskola volt az, amely Közép-Kelet Európában és Magyarországon elsőként törte meg civil kezdeményezéssel az állam oktatási-nevelési monopóliumát. 1989-ben kezdtük meg az oktatást...

bővebben

A Waldorf-iskolák szervezete

A Waldorf-iskolák egységes iskolaként ellátják az általános iskola, a gimnázium és az alapfokú művészetoktatás feladatait. Az egységes iskola legalább nyolc és legfeljebb tizenhárom évfolyammal működhet. A Waldorf-iskolák önigazgató intézmények, melyek szervezeti...

bővebben

Így működünk

Az iskola a gyermekek, a tanárok, a szülők és az iskola technikai dolgozóinak az együttes közössége. A TANULÓK KÖZÖSSÉGE Az iskola alapegysége az (1. osztálytól a 13. osztályig) egy-egy osztályba tartozó gyerekek közössége. Az iskolai nevelés a tanulók életkorából és...

bővebben